

Két szerzetes.
Hello drágáim :-)
Az alábbi példázatot a két szerzetesről már feltettem a régi Szellemek fórumban. De mivel ma ismét megtapasztalom, hogy milyen értékes, ha hagyjuk, hogy az elménk a *itt és mostban* tartózkodjon, hogy felvegyük, újra közzéteszem a mesét itt.....
Szívből jövő szeretettel,
brah
Egyszer két buddhista szerzetes vándorolt csendben a múlt Indiájában. Monszun volt, és az utak földesek voltak.
Aztán egy kereszteződésben találkoztak egy magas, gyönyörű ruhát viselő hölggyel. Az út el volt árasztva és sáros volt, a hölgy pedig egy helyben állt, és azon töprengett, hogyan juthatna át az egyik oldalról a másikra.
Aztán a két szerzetes közül az egyik, az idősebb, komótosan karon ragadta a hölgyet, és - némán - az út másik oldalára vitte.
Otthagyta a lányt, és a két szerzetes csendben folytatta útját.
Este, amikor hosszú meditáció után a kolostorba értek, a fiatalabb szerzetes megkérdezte az idősebbet:
Nekünk, szerzeteseknek bizonyára még az is tilos, hogy ránézzünk egy nőre, nemhogy megérintsük. Akkor miért vitted át az út másik oldalára?
Aztán a másik elmosolyodott és azt mondta:
Én csak az út másik oldalára vittem, miért cipeled még mindig?.

