Minden jelenség az oktatásra szolgál. Minden lény a mi tanítónk. Talán akkor értjük meg magunkat a legjobban, ha minden benyomást, amely legbelsőbb énünket megközelíti, a tanulás lehetőségének tekintjük. Ebben a tudáskeresésben döntő fontosságú, hogy hogyan viszonyulunk a benyomásokhoz, amelyekkel találkozunk. Egy fa lehet, hogy csak egy fa az Egy számára, míg a kereső úgy tekinthet rá, mint egy tudatlanságból született lényre, mint mi magunk, majd követheti és VALÓSÍTHATJA az impulzust, hogy növekedjen és gyarapodjon. Valószínűleg akkor tudjuk a legkönnyebben felismerni és önreflexióra késztetni magunkat akkor is, ha gondolkodásunkat, érzéseinket és cselekedeteinket az érzékszervi észleléseinkre adott reakciókként értelmezzük. Így az ok és az okozat felcserélődik a MEGÉRZÉSÜNKben, és abba az értékes és hasznos helyzetbe kerülünk, hogy tudatára ébredjünk minden Létezés meghatározottságának. Minden érző lény, akivel utunk során találkozunk, hasznos az érésünk szempontjából, és soha nem "véletlenül" küldték.
Csak a szemlélődő szemén múlik, hogy gyorsan és figyelmetlenül éljük-e meg a találkozásainkat, vagy meg akarjuk érteni minden egyes tapasztalat mögöttes metafizikai jelentését. Tapasztalatom szerint ez elsősorban azzal a módszerrel történik, hogy - egy "te" közvetlen kapcsolatában és megtapasztalásában - elgondolkodunk legbensőbb érzéseinken és gondolatainkon, hogy felismerjük a megtapasztalt útmutatás és tanítás természetét. Csak a félelmünk attól, hogy nem szeretnek minket önmagunkért, gyanakvóvá és arrogánssá tesz bennünket. A hamis ego indítékát követjük, amikor azt hisszük, hogy a szeretetet az önkifejezés és az intellektuális szintű konfrontáció révén érzékelhetjük. Az IGAZI szeretet és a VALÓDI felismerés azonban a szívben zajlik, ezért lényünk motivációi is onnan eredhetnek.
Az út szélén álló koldus az óvatlan ember számára egyszerűen csak egy koldus lehet, aki mögött egyéni történelem áll, és olyan történelmet hordoz magában, ami miatt a sorsa azzá vált, ami most "ő". A figyelmes ember viszont elgondolkodhat az emberi élet végtelen sokféleségén; hálás lehet, hogy az a koldus emlékezteti őt az őszinte és őszinte együttérzés szükségességére; felismerheti saját - legfeljebb anyagilag biztosított - élethelyzetének értékét; meglátja a közös vonást azzal a koldussal, aki ugyanúgy vágyik szeretetre és boldogságra, mint ő maga. És végül, felismeréseit tettekre válthatja - alamizsnát adva a koldusnak. Saját erkölcsi érettségének és személyes fejlődésének felismerése szempontjából döntő fontosságú a meditáció, amelyet folyamatosan gyakorolni és gyakorolni kell. A meditációt "szemlélődésként" is értelmezik, és úgy találom, hogy ez a kifejezés átfogóan leírja azt, ami a szemlélődő hangulatban fontosnak tűnik. Aki "elmerül", az belső hangjára hallgat, és csendben szemléli belső élményeit, miközben érzékszervi ingereknek van kitéve. Ily módon a gyakorló gyorsan tudatára ébred az egész élet összefüggéseinek, és felismeri önmagát, mint aki elválaszthatatlanul kapcsolódik mindenhez, ami van. Isten "megtapasztalása" MINDIG a Mostban, azaz minden mindennapi életünkben történik. A Mostra való összpontosítás bölcsen magában foglalhatja az állandó, belső kérdést: "MIÉRT tapasztalom ezt vagy azt most? MIT jelenthet számomra most a tapasztalatom? HOGYAN ismerem fel az adott tapasztalatban rejlő értelmet? KI vagyok én?"
Tapasztalatom szerint az életet tanításnak tekinteni nem csak a nyugodt és kiegyensúlyozott elme számára előnyös, hanem inkább a szív nyugalmához és békéjéhez vezet. Az izgalmakat átmeneti impulzusokként érzékeljük, amelyek betöltik - valamilyen módon - a céljukat, még akkor is, ha ez a cél eleinte többnyire zárva van előttünk. Valljuk be: a mostban való felismerést néha nehéz megvalósítani. Ezért az igazi gyakorló számára rendkívül fontos, hogy a rendszeres meditációhoz csendes és otthonos helyre vonuljon vissza. A meditáció többféle módszert követhet; én személy szerint a múltbeli tapasztalataimról való elmélkedés jelentős pillanatait használom. Ily módon gyakran felismerem utólag egy-egy megélt tapasztalat lehetséges értelmét, amely először - közvetlen megtapasztalás során - zárva maradt előttem. Saját tapasztalataim folyamatos "vizsgálata", saját motivációim és az ebből fakadó cselekedeteim állandó megkérdőjelezése közvetlenül és azonnal elégedettséghez vezet.A felismerés akkor történik, ha a szívünkre hallgatunk, és bizalmatlanok vagyunk a szellem zavaraival szemben, nyugalommal tesztelve. Ezáltal érlelődünk a mesterré és fejlesztjük ki az alázat mérhetetlenül hasznos erényét. Értsük tehát mindannyian tapasztalatainkat és találkozásainkat eszközként egy cél eléréséhez, önmagunk megismeréséhez - azáltal, hogy mindent, ami bennünk és körülöttünk történik, folyamatos tanításként értelmezünk.
"Én magam elértem a megvilágosodást - kinek a tanítványának nevezzem magam? Én magam vagyok a páratlan tanító."
Gautama Buddha "
